Outlander - fordítva bekötve
Éjjel érkeztem Londonba, a Victoria Stationra. Innen, elvileg, simán el lehet jutni a Victoria Coach Stationra, ahonnan a buszok indulnak, de, könyörgöm: egyedül, éjszaka, egy zsúfolt, vadidegen városban hogy a nyavalyába tájékozódjak? Hogy máshogy: kérdezz. Kiderült, hogy a vasútállomáson, a földön különböző színű vonalak (feliratozva) vezetnek a megfelelő helyekre, pl a buszpályaudvar felé eső kijárathoz. Easy.
Megabus-ra váltottam jegyet (amit aznap reggel Inga nyomtatott ki nekem az irodában). Judit óvott ugyan ettől a járattól, mert ő már megjárta vele (persze, ezt már csak a jegy lefoglalása után beszéltük), de nekem jó tapasztalataim lettek: olcsó, viszonylag kényelmes, tudtam aludni ééés: a buszon, az ablaknál (minden ülésnél) van konnektor, emellett free wi-fi. A menetidő 10 óra, de valamit valamiért. Nem fáradtam el annyira, mint vártam.
Skócia remek idővel fogadott, szinte el se hittem: napsütés, húsz fok, semmi eső.
Judit eljött elém Perth-be, ami, így visszanézve nem volt kis áldozat a részéről, mivel rám szánta az egész szabadnapját. Először kajáltunk egyet az egyik, hát, nem tudom, minek nevezzem, amolyan gyorsétterem félében. Akkor még nem értettem Judit áradó lelkesedését a hús evése közben. Később a 22 kg-os bőrönddel lesétáltunk a folyóhoz, a River Ericht-hez. Drágáim, ez valami káprázatos! Tiszta, csobog, nem szemetes. Van néhány lapos kő az egyik parthoz közel, azok egyikére ültünk ki és csak élveztük a napsütést.
Mivel még bőven időben voltunk, találtunk egy délutáni buszt, ami elhozott minket a hotelig. Buszmegálló az ugyan nincs, a sofőrnek előre kell szólni, hogy hol akarsz leszállni.
Amikor megláttam az épületet, nem nagyon jutottam szóhoz. Mint egy régi, skót kastély. Persze, nekünk a cselédszálláson van szobánk, én egy spanyol lánnyal, Tania-val lakom együtt, de még így is király. És a táj...
ivel a képek feltöltése nehézkes, drive-ra is feltettem párat. (képek)
Persze, itt is szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy az angolok fordítva vannak bekötve: a villanykapcsoló (már, ha nem húzós), úgy van felkapcsolva, ahogy nálunk le (értitek?), minden konnektoron van külön kapcsoló (praktikus, de időnként szívatós), az ajtónyitó gombok, amik mellett (!) van a kulcslyuk - kicsit kihívást jelent időnként, és a csapok. Hát az jaj. Hogyan forrázzuk le és fagyasszuk meg a kezünket ugyanabban a pillanatban. Merthogy a mosdókagyló egyik oldalán van a hideg, a másik oldalon a meleg. Ami forró vizet ad. Csak akkor keveredik a kagylóban, ha bedugod. Ja, és a csapok is a másik irányba nyílnak...
Egyszóval ért egy csomó új élmény, de a környezetet még szokni kell.
Miután lepakoltunk, szinte körül se tudtam nézni, mivel visszaszaladtunk Blair-be vásárolni. Judit feltételezte, hogy másnap már munkába állok, és akkor már nem tudunk vásárolgatni (a meló többnyire reggel 9-től fél 3-ig tart, aztán még este fél 7-től kb 10-ig - vagy nem, de ezt nem lehet előre tudni).
Tehát megismerkedtem a helyi Tesco-val és szinte felkészültnek éreztem magam a másnapi munkára. Szinte.
Megabus-ra váltottam jegyet (amit aznap reggel Inga nyomtatott ki nekem az irodában). Judit óvott ugyan ettől a járattól, mert ő már megjárta vele (persze, ezt már csak a jegy lefoglalása után beszéltük), de nekem jó tapasztalataim lettek: olcsó, viszonylag kényelmes, tudtam aludni ééés: a buszon, az ablaknál (minden ülésnél) van konnektor, emellett free wi-fi. A menetidő 10 óra, de valamit valamiért. Nem fáradtam el annyira, mint vártam.
Skócia remek idővel fogadott, szinte el se hittem: napsütés, húsz fok, semmi eső.
Judit eljött elém Perth-be, ami, így visszanézve nem volt kis áldozat a részéről, mivel rám szánta az egész szabadnapját. Először kajáltunk egyet az egyik, hát, nem tudom, minek nevezzem, amolyan gyorsétterem félében. Akkor még nem értettem Judit áradó lelkesedését a hús evése közben. Később a 22 kg-os bőrönddel lesétáltunk a folyóhoz, a River Ericht-hez. Drágáim, ez valami káprázatos! Tiszta, csobog, nem szemetes. Van néhány lapos kő az egyik parthoz közel, azok egyikére ültünk ki és csak élveztük a napsütést.
Mivel még bőven időben voltunk, találtunk egy délutáni buszt, ami elhozott minket a hotelig. Buszmegálló az ugyan nincs, a sofőrnek előre kell szólni, hogy hol akarsz leszállni.
Amikor megláttam az épületet, nem nagyon jutottam szóhoz. Mint egy régi, skót kastély. Persze, nekünk a cselédszálláson van szobánk, én egy spanyol lánnyal, Tania-val lakom együtt, de még így is király. És a táj...
ivel a képek feltöltése nehézkes, drive-ra is feltettem párat. (képek)
Persze, itt is szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy az angolok fordítva vannak bekötve: a villanykapcsoló (már, ha nem húzós), úgy van felkapcsolva, ahogy nálunk le (értitek?), minden konnektoron van külön kapcsoló (praktikus, de időnként szívatós), az ajtónyitó gombok, amik mellett (!) van a kulcslyuk - kicsit kihívást jelent időnként, és a csapok. Hát az jaj. Hogyan forrázzuk le és fagyasszuk meg a kezünket ugyanabban a pillanatban. Merthogy a mosdókagyló egyik oldalán van a hideg, a másik oldalon a meleg. Ami forró vizet ad. Csak akkor keveredik a kagylóban, ha bedugod. Ja, és a csapok is a másik irányba nyílnak...
Egyszóval ért egy csomó új élmény, de a környezetet még szokni kell.
Miután lepakoltunk, szinte körül se tudtam nézni, mivel visszaszaladtunk Blair-be vásárolni. Judit feltételezte, hogy másnap már munkába állok, és akkor már nem tudunk vásárolgatni (a meló többnyire reggel 9-től fél 3-ig tart, aztán még este fél 7-től kb 10-ig - vagy nem, de ezt nem lehet előre tudni).
Tehát megismerkedtem a helyi Tesco-val és szinte felkészültnek éreztem magam a másnapi munkára. Szinte.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése