Esernyő és napszemüveg

Mostmár igazán, de teljesen angliai munkavállaló lettem: megkaptam a bankkártyámat.

Ez, persze, azt jelentette, hogy megejtettem az első pénzküldést haza, ami azért annyira nem egyszerű innen. Először (amíg csak számlaszámom volt, de a kártya még nem jött meg) bankon keresztül próbáltam utalni, de nem sikerült (kicsit körülményes az internet bank használata), de kártyával a TransferWise-on keresztül könnyen ment (az első tranzakció ingyenes, és Judit volt olyan drága, hogy küldött meghívót). Aztán következett (volna) a telefonvásárlás - tartsuk be a fontossági sorrendet -, mivel a kisdrága csak a Telenoros kártyát fogadja el. Kerestem az ebayen, és a legolcsóbb, amit találtam, naná, hogy kínai volt, amivel nincs is baj, csak.. Na igen, az angol bank rögtön küldött egy smst, hogy ismeretlen eladótól vásároltam, ismerem-e, válaszoljak igennel, vagy nemmel. Csakhát az O2 kártyám előző nap járt le, és időközben megrendeltem egy másikat, ami sokkal jobb kondíciókkal külföldre is enged telefonálni, plusz 1 GB(!) adatforgalmat ad. De ez, persze, még nem érkezett meg. Szóval kapom az smst a telóra, de válaszolni azt már nem tudok. Nem gond. Egy frászt nem! A bank letiltotta a kártyámat! Közben azért elindítottam más tranzakciókat is (pl. a hitel részletét), ami így felfüggesztésre került. A megoldás: uzsgyi Blairbe. Szerencsére a francia kolléganő velem egyszerre végzett, és bevitt a bankig a kétüléses Mazdájával. Az ügyintéző csaj aranyos volt, meg minden, beszélgettünk a melóról, meg, hogy legközelebb vigyázzak az ilyen más valutás fizetésekkel, mert ez a későbbiekben is megeshet. Meglepően jól értettem a beszédét, de ez - szerintem - azért lehetett, mert sok itt a külföldi, és már hozzászokott, hogy érthetően beszéljen és lasssssan, a jellegzetes skót akcentus nélkül (eleven, mi?!) Szóval simán ment. Visszafelé se kellett sétálnom, mert elértem az iskolabuszt és még aludni is tudtam meló előtt.

Arra már rájöttem - főként a múltkori epervásárlásnak köszönhetően -, hogy innen nem szabad elindulni másképp, csak ha rétegesen (egek, mintha a nagymamámat hallanám) felöltözöl, és viszel magaddal esernyőt vagy esőkabátot és, persze, az elmaradhatatlan napszemüveget. Lévén, hogy ma kaptam meg a heti szabadnapomat, ismét bementem Blairbe, ezúttal a szobatársammal, Taniaval. Otthon tombol a kánikula, mi meg majd megfagytunk a 11 fokban. Hülye idő. Ilyenkor azért vágyok haza. Meg, mert szombaton volt Máté szülinapja. Ez a kemény, srácok, kihagyni az ünnepeket. Persze, majd idővel megszokom, de most még... na, tudjátok.

Amikor egy hónapja kijöttem, már volt vagy két ősz hajszálam (a költözésnek hála). Most lényegesen többet számoltam, szóval úgy döntöttem, ideje befesteni a hajamat. Feketére. Nos, mivel Judit segített, sikerült az eksön, de minden mást is befestettünk a környezetünkben. Aztán a lemosás se volt piskóta. (Aki már próbált hajfestéket lemosni egy extra szűk zuhanykabinban, különösen kicsi víznyomás mellett, az sejti, miről beszélek. Kihívás volt, na.) De most fekete a hajam, kimostam (kézzel!) a ruháimat és élvezem a megérdemelt munka jutalmát (és a szabadnapot) egy sörrel és a Trónok harca egyik részével. Holnap úgyis meló, de most azt mondom nektek: Salute! és Buenos Noches! (Taniatól tanultam. Jó, mi?)