Dundee - hűvös szelek hona
Az első munkanapokat lehetetlen leírni: ismered az érzést, a mikor minden új, jószerivel azt se tudod, hol vagy? Na, én pont ezt éreztem. Szó szerint. Az első délutánon egy pillanatra szem elől tévesztettem Juditot, aztán csak álltam a hallban a kandalló előtt (amiben folyton ég a tűz - tudom már: Vándorló palota!) és nem tudtam, merre forduljak.
Viszont jártam a titkos kertben, és a gyönyörű, különleges hangulatot árasztó szobákban. (Fényképek itt: fényképek) Tényleg visszaköszönt az Outlander.
Egyik délután, amikor hamarabb szabadultunk, Pati - a venezuelai, magyar származású pincérlány - elkalauzolt minket a közeli tóhoz. Azt nem tudom, mi a neve, talán Loch of Drumellie. Káprázatosan tiszta, szinte el se hittem, hogy ilyen még létezik. Mint egy mesekönyvben. Vagy a National Geographic egyik felvételén. Ekkorra a nyár épp szünetet tartott, ezért fürdeni nem tudunk - amúgy se hoztam fürdőruhát.
Az első szabadnapunkon - szerencsére ugyanakkorra esett - kirándultunk egyet Dundee-ba. Arra már rájöttem, hogy az élet itt annyira nem drága, de az utazás, hát, az nem olcsó. Persze, hozzá tartozik az igazsághoz, hogy Dundee sincs közel.
Viszonylag korán, a fél 9-es iskolabusszal (igen, srácok, a suli itt 9-kor kezdődik) beutaztunk Blair-be és onnan tovább az Északi-tenger partjára. Hát az - wow. Észak istenei nem voltak kegyesek hozzánk: esett, hideg szél csapta a sós párát az arcunkba, a látkép mint egy Nail Gaiman könyv filmadaptációjának díszlete. Én élveztem, Judit már kevésbé. A rövid (persze, hogy nem) vásárolgatás után beszédültünk a Jimmy Chung's-ba, ami a helyi all you can eat típusú kínai étterem. Hát wow. A sült banán juharsziruppal és vaníliafagyival egy hét staff-kaja után - priceless.
(A staff-kaja az, amit mi, dolgozók kapunk, merthogy ránk külön főznek.)
Szóval Dundee-ba megérte elmenni, de - remélem - lesz még rá alkalom, mert most csak pár dolgot láttam belőle.
A visszautún fent ültünk az emeletes buszon, pazar kilátás... lehetett volna, de esett az eső, úgyhogy elaludtunk, a tájból nem láttam semmit. Imádlak, Skócia.
Viszont jártam a titkos kertben, és a gyönyörű, különleges hangulatot árasztó szobákban. (Fényképek itt: fényképek) Tényleg visszaköszönt az Outlander.
Egyik délután, amikor hamarabb szabadultunk, Pati - a venezuelai, magyar származású pincérlány - elkalauzolt minket a közeli tóhoz. Azt nem tudom, mi a neve, talán Loch of Drumellie. Káprázatosan tiszta, szinte el se hittem, hogy ilyen még létezik. Mint egy mesekönyvben. Vagy a National Geographic egyik felvételén. Ekkorra a nyár épp szünetet tartott, ezért fürdeni nem tudunk - amúgy se hoztam fürdőruhát.
Az első szabadnapunkon - szerencsére ugyanakkorra esett - kirándultunk egyet Dundee-ba. Arra már rájöttem, hogy az élet itt annyira nem drága, de az utazás, hát, az nem olcsó. Persze, hozzá tartozik az igazsághoz, hogy Dundee sincs közel.
Viszonylag korán, a fél 9-es iskolabusszal (igen, srácok, a suli itt 9-kor kezdődik) beutaztunk Blair-be és onnan tovább az Északi-tenger partjára. Hát az - wow. Észak istenei nem voltak kegyesek hozzánk: esett, hideg szél csapta a sós párát az arcunkba, a látkép mint egy Nail Gaiman könyv filmadaptációjának díszlete. Én élveztem, Judit már kevésbé. A rövid (persze, hogy nem) vásárolgatás után beszédültünk a Jimmy Chung's-ba, ami a helyi all you can eat típusú kínai étterem. Hát wow. A sült banán juharsziruppal és vaníliafagyival egy hét staff-kaja után - priceless.
(A staff-kaja az, amit mi, dolgozók kapunk, merthogy ránk külön főznek.)
Szóval Dundee-ba megérte elmenni, de - remélem - lesz még rá alkalom, mert most csak pár dolgot láttam belőle.
A visszautún fent ültünk az emeletes buszon, pazar kilátás... lehetett volna, de esett az eső, úgyhogy elaludtunk, a tájból nem láttam semmit. Imádlak, Skócia.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése