Élő történelem

Életem során többször éreztem már egy-egy esemény, döntés kapcsán, hogy válaszúthoz érkeztem, és akárhogy is döntök, mindig bennem lesz a kétely, hogy mi lett volna, ha a másik lehetőség mellett döntök. Az utóbbi napokban ez a kérdés többször is kínzott, de, ugye, ami volt, azon már nem igazán lehet változtatni, így ezen agyalni is halál felesleges. (Attól még nehéz kiverni a fejemből...)

Aztán vannak olyan helyzetek is, amikor tudod, hogy ami történik, az be fog kerülni a történelemkönyvekbe (jó esetben, ha a könyv íróinak érdeke is úgy diktálja).

Nekem nem sok ilyen pillanat maradt meg, de tudom, hogy az első az volt, amikor '89-ben, töriórán néztük a tévében a közvetítést, ahogy Szűrös Mátyás kikiáltja a köztársaságot. Később, szintén tévé, aggódva figyeltük a romániai eseményeket, a diktátor kivégzését, majd a délvidéki harcokat.

Az öböl-háborút már egyáltalán nem követtem, a két toronyról (NEM LotR!) meg csak később olvastam, mivel éppen akkor költöztünk ki a civilizációból.

Viszont a mostani katalán helyzetről - Taninak köszönhetően - percről percre értesülök. És ez tényleg durva. Oké, van pár dolog van a világon, amitől behányok, de nem hittem, hogy ilyen a huszonegyediben megtörténhet... 

Szóval, röviden:

A katalánok Spanyolország területének nem túl nagy részét foglalják le (valami 6%, ha jól emlékszem), de ők adják a GDP 20%-át. Önálló nyelv, kultúra, megasatöbbi, mondhatnánk, hogy de jó nekik, meg magasabbak a bérek is, mint az ország többi részén - ja, de ennek megfelelően több adót is fizetnek, meg az autópályákat is ők építik, szóval annyira azért mégse olyan kurva jó a helyzetük. Aztán ott van a saját parlamentjükön kívül még a korrupt spanyol kormány, meg, hogy nem engedik nekik a napelemek telepítését, mert valakik komoly gazdasági érdekeltséggel bírnak az energiaszektorban. A spanyol miniszterelnök meg bír olyan hülyeségeket mondani, hogy na. (Csak, hogy a legnépszerűbbet idézzem: "Es el vecino el que elige al alcalde y es el alcalde el que quiere que sean los vecinos el alcalde", ami leginkább úgy fordítható - angolból -, hogy A szomszéd az, aki választja a polgármestert és a polgármester azt akarja, hogy a szomszédok legyenek a polgármester. És igen, ez spanyolul is ennyire zavaros.) Szóval szép is az életük, de legalább bent vannak az euban és van náluk bícs meg szánsájn. 

Szóval, amikor megérkeztem, többször szóba került Taniával való beszélgetéseinkben, hogy többen az autonómia mellett vannak otthon, de a szobatársam nem támogatta - mondjuk ő alapvetően magát a hagyományos, parlamentáris demokráciát nem csípi, mert az összes politikus korrupt szemétláda, és az anarchia sokkal szimpibb. És így volt ezzel a katalánok többsége - mármint a függetlenség kérdésével. Mégis, miért kellene a független állam, ha a cél Európa?!

Hát ja. Viszont, amikor a vezetők feldobták a népszavazás ötletét, a spanyol kormány, hát, hogyismondjam, kissé hevesen reagált. Ami kiváltott egy csodás reakciót a katalánokból: felháborodtak. Mert mi az, hogy nem szavazhatnak?! Madrid antidemokratikusnak(!) nevezte a népszavazás ötletét - jésusúristen, mi lehetne demokratikusabb egy szavazásnál? -, és ellenlépésekkel fenyegetőzött. A katalánok először csendes ellenállásba, fegyvertelen tiltakozásokba, demonstrációba kezdtek, de aztán eljött október elseje, a szavazás napja. 

Hát, láttam képeket, videókat. Több, mint ezer sebesült, egy halott, bénulás. A spanyol rendőrök (többségében) látható élvezettel verték a szavazni akarókat, betörtek az iskolákba, ahol az urnák voltak, azokat elvitték magukkal. A katalán rendőrök sok esetben a civileket védték spanyol kollégáiktól. 

Az eredmény: 90% igen a függetlenségre (2 millió 200e körül), több, mint 57%-os részvétel mellett, de ezek csak az ismert adatok, több, mint 700e szavazatot vagy nem adtak le, vagy a spanyol rendőrök vittek el.

Persze, ez antidemokratikus, és elfogadhatatlan. Mármint az eredmény, a spanyol kormányzat szerint. De igazából maguknak csinálták, mert én Tanián látom, hogy mennyire felcseszte az agyát ez az egész. Szerintem, ha nem vette volna meg a repjegyet már korábban, akkor szeptember végén hazarepült volna. Hogy otthon legyen, részt vegyen, szavazzon. Igennel, az elszakadás mellett.

Tegnap pedig országos sztrájkba kezdtek a katalánok, és tényleg meg is csinálták: csak a sürgősségi ellátás, szolgáltatások működtek tiltakozásként a rendőri akciók ellen. Tanítás se volt, mert rendbe kellett hozni azokat a károkat, amiket a rendőrök okoztak.

Tehát, el akarnak szakadni a spanyoloktól, szerintem, mostmár az összes katalán, csak kérdés, hogy lehet-e nekik? Hogy engedi-e a demokratikus szövetéségi állam? Az EU?

Mindenesetre le a kalappal a bátorságuk meg az összefogásuk és a lelkesedésük előtt.

Remélem, sikerül nekik!

Párszor már voltak függetlenek, de nem tartott sokáig (ja, és volt egy közös királyunk is valami 5 évig), úgyhogy jó lenne, ha ettől jobb helyzetbe kerülnének.

És azt is remélem, hogy majd elmesélhetem az unokáimnak, hogy igen, emlékszem, amikor a katalán függetlenségi harc zajlott (azért jó lenne, ha nem lenne belőle polgárháború), és el tudom képzelni a gyermekek tágra nyílt szemét, miközben azt kérdezik: nahát, nagyi, te ilyen öreg vagy?