Szárnypróbálgatások

Az igazán nagy szerencsém a barátaimmal van: csúcsszuper barátnőm, Moncsi, feljaánlotta, hogy kivisz a reptérre. Csütörtök hajnal 5-re! Nem tudom, amúgy hogy oldottam volna meg... Megjött a vaterás GPS is, mert tudja a franc, mi lesz a céges kocsiban, de be se kapcsolt. Nagy nehezen fel tudtam annyira tölteni, hogy ránézzek, éééés: bakker, ezen nincs Anglia térkép. Legalább két óra arra ment el az életemből, hogy kibogarásszam, igen, van letölthető térkép cca 30 fontért. Bakker, nem erre kell a pénz! Szóval nem vettem meg, majd a teló segítségével tájékozódok. Amire nem gondoltam, hogy az új feltöltős csomagomban nincs adatforgalom... Hú, mennyit szívtam ezzel! De, legalább sok xp.
A bepakolás után lemértük a bőröndöt: 20-22 kg. Szar a mérleg, nem lehet pontosan tudni, de benne leszek. Utána meg sima ügy, London világváros, a gurulós bőröndnek nem fog kitörni a kereke, mint a debreceni utcákon...
A srácok kérték, hogy mielőtt indulok, hajnalban ébresszem fel őket, hogy elköszönhessünk. Elég nyomorult érzés volt belegondolni, hogy legkorábban is csak augusztus elején találkozhatunk, amikor iskolai kirándulásra mennek Londonba.
Tamás kikísért a repülőhöz, és a check-innél egyedül maradtam.
Az ellenőrzés nem volt gázos, persze minden elektronikus cuccot ki kellett venni a kézitáskából, cipőt, kabátot, órát, övet le, nemsipolazaszar, huh. A hölgy belenézett a sminkes táskába, de nem talált veszélyes cumót, úgyhogy mehettem.
A váróterem zsúfoláig megtelt. Vettem egy félliteres vizet kicsit több, mint 300 Ft-ért, mert csak azt lehet felvinni a gépre és csak vártam. Még fél óra az indulásig. Majdnem megfutottam, bevallom. Ha Zsuzsa (Anyuka drága) nem hív fel, hogy jó utat kívánjon, lehet, hogy elszaladok. Jobb nekem a magyarországi állás...
De aztán a hangosbeszélő szólt, hogy mehetünk, és innen nem volt visszaút. Repülünk.