Kezdeti elmebaj

A döntés és a repjegy lefoglalása után kezdődött a bolondokháza: próbáltam mindent egy időben intézni: amikor valami az eszembe jutott, hogy, ja, azt se kéne elfelejteni, akkor leírtam. Jobbára. Szerencsére az EUn belül nem kell útlevél, elég a személyi, de azért, így visszanézve, lehet, hogy meg kellett volna csináltatni. De nem, mert inkább az útra kell a pénz. Takarítottam, pakoltam, mert még beköltözés alatt álltunk, bankba szaladtam, meg a mobiltelefon szolgáltatóhoz, mert az én számom volt az előfizetéses, és azt, ugye, nem kéne kihozni, két kör, mert akkor már a gyerekékét is váltsuk át olcsóbbra, de közben kell bőrönd, de mekkora? Mert a Wizzair megadja a max méreteket, meg kézitáska, ja, de az van, mert Anyuka drágától pont most kaptam egyet, ami tökkkkéletes, meg egy telót is, de annak elromlott a kijelzője, sajnos, pedig imádtam. Kellett volna egy duálsimes, kártyafüggetlen, de mindegy, majd veszek odakint. Erre most nem maradt zsé. Jegyzeteltem, hogy mi kellhet, pl. Tamásnak bankkártya, mert csak nekem volt, de az OTP-hez is menni kellett, mert én intéztem eddig az osztálypénz számlát is. Ja, és fordíttassuk az erkölcsit, hálaistennek, az legalább ment online, meg futkosás a referencialevelek után az utolsó két munkáltatóhoz. Közülük az egyik borzasztó nehezen adta ki az igazolást, de nem is tudom, mit vártam, már akkor is kész káosz volt a hely, amikor ott dolgoztam, a másik viszont tök gördülékenyen elintézte. Az angol cégtől is kaptam kitöltendő-aláírandó-beszkennelendő-elküldendő doksikat, és... na igen, itt megakadtak a fogaskerekek. Konkrétan egy olyan checklistet kellett (volna) aláírnom, ami szerint elismertem (sok egyéb mellett), hogy tudom mik lesznek a feladataim és a kötelezettségeim, valamint, hogy felelősséggel kijelentem, hogy TUDOK VEZETNI A BAL OLDALON ÉS VAN BENNE GYAKORLATOM. What the hell? Na, nem. Próbáltam egyeztetni az ügynökömmel erről is (meg a bérezésről, merthogy az nem volt kristálytiszta), de nem igazán volt képben. Végül az angol HR-es csajjal beszéltem le a dolgot. Elküldte a munkaköri leírást, és azt mondta, hogy no para, a vezetésre vonatkozó résznél írjak nemet. Ha nekik így jó... Persze, a fizetéssel kapcsolatban azért felmerült bennem néhány kétely. Nevezetesen: a benzint én állom, ők kompenzációt fizetnek (20 penny/mérföld), de nem fizetik, csak a gondozással töltött időt. Oksa, de mennyi lesz az? Tegyük fel egy 8 órás munkanapon mennyit kell vezetnem? Nem sokat, mondták, az ügyfelek között 5-20 perc a távolság. Ja, úgy oké. Vagy nem?
Szóval főtt a fejem, és totál kivoltam, mire eljött az indulás. Azon a héten még elszaladtam a másfél évvel korábbi munkáltatómhoz egy interjúra, mert Ladányban megüresedett egy hely, és akár oda is mehetnék, debreceni viszonylatban igen jó pénzért. Elbizonytalanodtam. A gyávaság, meg a lustaság arra ösztönzött, hogy fogadjam el, maradjak a seggemen, majd jó lesz az, de. Számolgattunk, agyaltunk, mennyi maradna, hogy tudnánk félretenni, kell a srácoknak, ha leérettségiztek, meg a házra is, legalább a fűtést megoldani, mert két felrobbant cserépkályhával nem húzzuk ki a telet... Azért, indulás előtt még elugrottam Ladányba, beszélni a csajokkal. Nem lettem okosabb, mit ne mondjak.
A végén úgy döntöttem, hogy, ami lesz, elmegyek kalandozni.